|
2016-04-25 16:45:40, hétfő
|
| |
| |
|
|
| |
Először is elmondom, hogy én nem szoktam főzni. A “szoktam főzni" ugyanis azt a tevékenységet fedi le, amikor valaki hetente sok munkaórát szán arra, hogy legyen mit enni. Elhiszem, hogy ez sokak szerint művészet, kreatív tevékenység, és milyen jó, amikor együtt főzünk a társunkkal, közben bort kortyolgatunk, beszélgetünk, majd megesszük a különleges fűszerekkel ízesített különleges ételt.
Ez szép és jó, viszont a valódi főzés az, amikor este, fáradtan, a munka után nem haza indulsz, hanem fogod magad, elmész a henteshez, a zöldségeshez, vagy sorban állsz egy nagyobb szupermarketben. Aztán, amikor haza érsz, ahelyett, hogy egy jó könyvvel elnyúlnál a kanapén, fogod magad, és beállsz a konyhába egy órára zakatolni, hogy legyen mit enni; közben meg az egész család azzal piszkál, hogy mikor lesz (már!) kész a vacsora. Így főznek a családanyák például; van, akinél tíz-húsz évig ez a napi rutin. Meggyőződésem, hogy az, aki azt mondja, hogy ezt tíz év után is élvezi, na, az hazudik (vagy hülye - anyám szerint).
És, hát, akkor most a férfi főz. Arról a férfiról beszélünk, aki havonta háromszor főz, akinek ez nem napi rutin, aki nem azért csinálja, hogy legyen mit enni, hanem azért, mert ez jó neki. Havonta háromszor.
Ez a férfi nem készít káposztás cvekedlit, töltött káposztát, tojáslevest vagy rántott húst. Ő valami különlegességgel áll elő, van neki négy-öt étel a listáján, ezek az ő specialitásai, amiket ő sokat emleget okosan, hogy ,,én úgy szoktam ezt csinálni, hogy...". Ilyenkor mindenki a nőt irigyli, hogy milyen szerencsés, hogy a Béla főz, és nem is akármit, és nem is akárhogyan. Ilyenkor Béla okosan elmondja a tippjeit, hogy ti. egy csipet sáfrányos szeklicet kell tenni a mártásba, attól lesz az íz igazán zseniális, a húst meg két nappal korábban kell bepácolni, a krumplira meg tenni kell mindig egy csipet köményt.
Szóval a férfi, aki nem főz, most mégis főz. Azt mondja neked szombat reggel, hogy te pihenj, ma ő készíti az ebédet. Remek, gondolod, neked nincs is akkor semmi dolgod. A férfi beveti magát az internet elé, és egy-két órát eltölt a megfelelő recept megtalálásával. Olyan ételt választ, amihez kellene olyan hús, ami nincs otthon, néhány fűszer, amit az egész városban csak egy helyen lehet kapni, vagy ott sem, így bevágja magát a kocsiba, és vásárolni indul. Eltelik megint egy-két óra (ebből harminc percig a hentesnél magyaráz arról, hogy mire készül, milyen trükköket ismer, sorban álló, fáradt anyukák ámuldozva hallgatják), majd haza állít kezében három óriás táskával, benne az ebédhez szükséges hozzávalók. Húsok, zöldségek, fűszerek, egyéb alapanyagok, amiket soha az életben nem fogtok többet használni. Nem baj, hadd csinálja, nem szólsz. (Ha ő főzne minden nap, akkor rövid idő alatt eladósodnátok.) Bepakol a konyhába, a laptopot leteszi a konyhapultra (fél óra múlva remekül fog folyni alatta a paradicsommártás), onnan nézi a receptet, bort bont vagy sört, zenét hallgat. Kötényben állva selfie-t készít magáról, kivágja facebookra “készül az ebéd" felirattal, kap hatvan lájkot, amitől még motiváltabb lesz. Ez fontos momentum, mert főzés közben, ez alatt a kép alatt fogja megbeszélni a mesterfogásokat a haverokkal, amíg a rizs szépen odakozmál.
Szóval ő a konyhában “alkot", te pedig ledőlsz a könyveddel a nappaliban, pihenő üzemmódba kapcsolsz...
Vagyis kapcsolnál, mert 10 perc sem telik el, amikor a férfi teljes pánikban ront be hozzád, és számonkérően kérdezi: nincs itthon görögszénamag?! Rosszallóan csóválja a fejét, teljesen kétségbe esik, majd megint elrohan, hogy megvegye a hiányzó fűszert. Megkér, hogy te addig kevergesd a zöldségeket, meg nézzél rá a mártásra is. Így kimész, és beállsz főzni.
Eltelik egy kis idő, megvan a görögszénamag is, visszafekszel olvasni. Három perc múlva k. nagy csörömpölést hallasz a konyhából, majd jön a kiáltás: hol van a nagy serpenyő? A középső szekrényben az alsó polcon - kiáltod. Nincs ott - jön a válasz. De ott van - mondod. Nincs - ekkor a férfi már megjelenik az ajtóban, kezében egy csomag pirospaprikával, és azt magyarázza, hogy már pedig a serpenyő nincs ott. Közben a kezével hadonászik, így a pirospaprika rögtön ott figyel a nappali világos szőnyegén. (Még mindig nem szólsz.)
Megint feltápászkodsz, kimész, egyből kikapod a szekrényből a serpenyőt - nem az alsó, hanem a felső polcon volt. Visszamész olvasni, gyanúsan hangosan serceg az olaj, a férfi csörög, csattog, néha egy-egy basszameg is beszűrődik a nappaliba a konyhából. Majd kezdetét veszi a “hol van a című játék" - hol van a só? hol van a bors? hol van a vaj? hol van a fokhagyma? hol van a kiskés? hol van a fazék? hol van a konyha? Percenként szaladgálsz ki a konyhába, ami egyre zűrösebben néz ki.
A férfi különleges francia séfnek képzelve magát nagy mozdulatokkal fűszerez, szinte kört rajzol le a fazék és tepsi felett, így a fűszerek fele a konyhapulton landol.
Úgy csinálja, ahogyan látta a tévében Jamie-nél: kis tálkákba teszi a különféle hozzávalókat, ezzel újabb mosatlanhegyeket generálva. Főzés közben nem mosogat, minek? Nem lehet egyszerre ennyifelé figyelni. Amikor lecsekkolja a húst, elfelejti a gázon rotyogó mártást, ami egyből leég. Ijedten kap utána, a forró fazekat leteszi a konyhapultra. Segíteni próbálsz, erre mérgesen rád mordul, hogy majd ő megcsinálja. A fazékméretet sem mindig sikerül eltalálni, az odaégett ételt forgatja egyik lábasból a másikba, abban a másikban is odaégeti, lehet majd áztatni meg vakargatni a fazekakat egy fél napig. Az égetett ízt extrafűszerezéssel próbálja kompenzálni, rányom még egy kis borsot. Közben elkezd krumplit hámozni köretnek, de annyit, amennyi egy egész hadseregnek is elég lenne. Erőltetett mosolygással nézed, és persze, ha már ott állsz, akkor állj be kuktának, és hámozzál te is - mondja. Meg kóstold meg tíz percenként a készülő művet, és szerinted kell-e még bele valami. Kell. Akkor fűszerezd meg. Ne úgy! Na, majd én - mondja. Kiküld a konyhából.
A csatazaj egyre nagyobb, kicsit füst is van, indiai fűszerekkel vegyes égetett pirítóshoz hasonló szag járja be a lakást, de te úgy teszel, mintha nem vennéd észre.
Terítsél meg - kapod a következő ukázt. Majd a férfi leültet az asztalhoz, és diadalmas mosollyal tálalni kezdi a remekművet. Kinézetre elég fura, a levesestálban van a mártás, műanyag tálban a köret, a hús forró tepsiben, amit alátét nélkül tesz le az asztalra, ilyenek.
Eszel, dicsérsz, eszel, dicsérsz, eszel, nem gondolsz arra, mi lehet a konyhában, és hogy hány fazék nem élte túl a gasztronómiai bravúrt, dicsérsz.
Az evés végén a férfi levágja magát a kanapéra, mindenki érzi a ki nem mondott üzenetet, hogy ő mára már kidolgozta magát, a mosogatás rád vár. Így igazságos, fifty-fifty. Kimész a konyhába, és valami ilyen látvány fogad:
Ekkor már csak arra tudsz gondolni, hogy mi a francnak engedted be a konyhába, meg arra, hogy inkább minden nap eljátszod, hogy a főzés egy tök jó dolog, ez az egyik örömforrásod, és nem, nem, drágám, neked nem kell főznöd, mert ez itt a mi birodalmunk. Ő pedig büszkén meséli az ismerősöknek, hogyan szokta csinálni a sáfrányos akármicsodát.
(Igen, tudom, hogy ez egy szemét sztereotípia, általánosítás, stb.)
tollam papirom |
|
| |
|
0 komment
, kategória: mások tollából |
|
|
|
Címkék: paradicsommártás, mosatlanhegyeket, különlegességgel, pirospaprikával, mesterfogásokat, szupermarketben, megtalálásával, feltápászkodsz, görögszénamag, mozdulatokkal, eladósodnátok, specialitásai, általánosítás, meggyőződésem, kortyolgatunk, gasztronómiai, visszafekszel, levesestálban, tevékenységet, sztereotípia, fazékméretet, számonkérően, akármicsodát, konyhapultra, ismerősöknek, beszélgetünk, csörömpölést, zöldségeshez, konyhapulton, hozzávalókat, mosolygással, pirospaprika, örömforrásod, hadseregnek, kompenzálni, tojáslevest, tevékenységet fedi, különleges fűszerekkel, valódi főzés, munka után, nagyobb szupermarketben, órára zakatolni, egész család, családanyák például, napi rutin, férfiról beszélünk, csipet sáfrányos, csipet köményt, férfi beveti, megfelelő recept, egész városban, helyen lehet, Ilyenkor Béla,
|
|
Online
